Levizsgáztak a bérmálkozók

Kedden délután vizsgáztak Barcson a leendő bérmálkozók. Sass Rudolf esperes megkeresésünkre elmondta, 39 fő veszi magához ezúttal a szentséget.
 

Korábban együtt szolgáltatták ki a keresztséget és a bérmálást. Ekkoriban azonban megkezdődött a két szentség szétválása a nyugati egyházban. Azt mondták: a keresztség az Egyházba, a krisztusi életbe való bevezetés szentsége, amelyet csecsemők is megkaphatnak, ha szüleik vállalják komoly vallásos nevelésüket. A bérmálás viszont a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett. Ebben a döntésben azonban még mindig nagy szerepük van a szülőknek is, akik pénteken vesznek részt a felkészítő gyónáson a bérmaszülőkkel együtt. Az egyházba teljes körű felnőttként beilleszkedni készülő fiatalok szombaton követik szüleiket. A bérmálás vasárnap lesz a Barcsi Római Katolikus Templomban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2018. szeptember 20-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!