Križnicáig kiterjesztenék a túraútvonalakat

Továbbra is várják a túrázókat, a BVSE Vízisport és Túra Szakosztálya több programot is kínál. Horváth Gábor sportreferens a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, kiszélesítenék a túraútvonalakat, már zajlanak az egyeztetések a horvát partnerekkel, mert a jövőben szeretnének a horvátországi Križnica felé is kiszélesíteni programjaikat.

A sportreferens elmondta: a 2001-ben megalakult szakosztály a szabadidő eltöltésének új lehetőségét teremtette meg, a vizet, természetet szerető, a csendre vágyó emberek számára. Hiányt is pótolt, hiszen a Dráva, a település folyója az itt élő emberek számára is nagyon sokáig megközelíthetetlen volt. Évről évre több programot kínál a szakosztály nem csak tagjainak, hanem mindenkinek, aki szereti a Dráva folyót és a Drávamentét. Ezekről folyamatosan tájékoztatják a lakosságot a szakosztály honlapján. A június 19-ei kerékpártúra mellett még augusztusban és a szeptember elején is sort kerítenek egy szervezett kerékpártúrára, melyek részleteiről hamarosan mi is beszámolunk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!