Közvetlen EU-s források érkezhetnek a Dráva fejlesztésére

2-3 éven belül közvetlen uniós forrásokra pályázhat a Drávamentét is magában foglaló Pannon EGTC – mondta Biró Norbert, a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője, a megyei közgyűlés elnöke a Dráva Hullámnak adott interjújában.

Ciklusértékelőjében az elnök kiemelte: intézményfenntartástól a területfejlesztésig vezetett az út, az évek során 51 milliárd forint fölé sikerült emeltetnie Somogynak a megyébe jutó, települések számára adható források mértékét az eredeti előirányzathoz képest. Barcs 14 pályázaton 3,1 milliárd forintot nyert a somogyi Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból – összegezte a számokat Biró Norbert. Az együttműködésekre kitérve a politikus elmondta: Somogyban a települések véleménye is döntött abban, hogy mire lehessen pályázni, ebből jött létre a Somogy Megyei Területfejlesztési Koncepció. Az elnök sajnálatosnak nevezte, hogy van olyan párt, amelynek képviselői ezt a koncepciót elégetve kampányoltak korábban a Megyeháza előtt, nemet mondva így a városok és falvak elképzeléseire. Konkrét kérdésre Biró Norbert nem nevezte meg a politikai tömörülést, mindössze annyit mondott: nem szeretne ezzel foglalkozni tovább, ő az együttműködésben hisz.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!