Közösen ünnepelte az igazgatóság a Polgári Védelem Világnapját

A polgári védelem világnapja alkalmából Tarlós István tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes köszöntötte a megyei állományt. Az igazgatóhelyettes megköszönte a szakterületen dolgozó kollégáknak a katasztrófák megelőzése és a károk enyhítése érdekében végzett példamutató és áldozatos munkát.

Ünnepi beszédében Békési András áttekintette a hazai polgári védelem 85 éves történetét. Szólt a hatósági légoltalom életre hívásáról, a közvetlen jogelőd Légoltalmi Liga 1937. évi megalakulásáról, a huszadik század második felének honvédelmi- és belügyminisztériumi felügyeletéről, és az új évezred elején életre hívott egységes rendvédelmi szervbe, a katasztrófavédelembe történő beintegrálódásról egyaránt. A nagy múltú szervezet történetén keresztül a hallgatóság nyomon követhette a társadalmi-politikai környezet és a működtetési igények múltbeli változásait. Az ezredes hangsúlyozta, hogy míg a polgári védelem megszervezését még elsősorban a második világháborús, a civil lakosságot fenyegető légicsapások utáni mentési, kárfelszámolási munkák indokolták, addig mára feladatköre jelentősen átalakult és bővült. A hidegháború idején felkészüléssel, védőfelszerelések beszerzésével, óvóhelyek kialakításával, a rendszerváltozás után pedig már komplex katasztrófavédelmi feladatokkal egészült ki a tevékenységi köre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!