Közösen készített paprikáskrumpli búcsúzóul

Közösen készített, paprikás krumplival búcsúztak egymástól a gyerekek, a Barcsi Közösségi Házban, pénteken. Az udvari bográcsozás után zenés teadélután következett.
 

Délelőtt volt egy kismedencés pancsolás és egy spontán divatbemutató, délután pedig tánccal koronázták meg a napot és a hetet is, mielőtt elköszöntek egymástól a Nyári napközi második hetének résztvevői.
23 fő jelentkezett erre a hétre, akik között sok az új arc, akik csak most ismerkednek a közösségi házzal, de van egy 10 fős mag, akik minden héten táborlakók lesznek. Ők ugyan ismerősen mozognak a házban, ám nekik is újdonság volt a Máltai Szeretetszolgálat érkezése, akik motivációs, ismerkedős, csapatépítős játékokkal szórakoztatták őket. A játék és a vidámság egyébként is fő eleme a hetes turnusoknak a pihenés mellett, de azért készült a hét folyamán fonal karkötő, közös óriás plakát, volt zene foglalkozás kvíz játékkal, zene felismerés Cirmos cica hajtól népdalokig, és a programok között szerepelt városi séta fagyizással és játszótér felkereséssel. Csütörtökön délután már péntekre készültek, termet díszítettek a búcsú bulira.
Mint megtudtuk, akik a jövő héten is visszatérnek a Barcsi Közösségi Házba, azok elhatározták, hogy indulót is készítenek, ezért valószínű, hogy ezzel indul a következő turnus.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!