A Klapka utcában és az Arany utcában is kezdődhet az építkezés

Jövő héten kezdik az építkezést a Klapka utcai bérlakásoknál és a Szegedi Tibor Közösségi Háznál – mondta István József, a kivitelező cég képviselője a szerződéskötést követően a barcsi városházán.

A két program városrehabilitációs céllal indult el, most az infrastrukturális beruházások fázisába lépett. Az építkezések mellett a rászorulók szakmai segítséget is kapnak, így szakemberek is részt vesznek a felzárkóztató programokban. A Klapka utcában nyolc önkormányzati bérlakás újul meg, a közösségi házat pedig csaknem kétszer akkorára bővítik, mint amekkora a mostani alapterület. Az építkezéseket az idei évben befejezik ebben a két programban – hangsúlyozta Karvalics Ottó polgármester. Barcson 12 futó pályázat van a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, amelyek nagyon jó ütemben haladnak - mondta az ünnepélyes szerződéskötésen Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!