Kíséret és tájékoztató is várja a darányi böllérnap látogatóit

Az idei évben nem csak finom falatok és kóstolásra váró italok fogadják a böllérnap látogatóit, hanem úgynevezett útikalauz is, illetve szokás-kalauz, aki segít tájékozódni a helyszínen és a hagyományok terén is.
 

Villányi László rádiónk vendégeként elmondta, a IX. Drávamenti Böllérverseny egyik újdonsága, hogy a darányi Péter József, és a kaposvári Máj Péter, mint két hagyományőrző elvállalta a házigazda, az idegenvezető, a programközlő, az ismeretterjesztő, a beszélő, a szónok szerepét. A szombati darányi böllérnap során folyamatosan tájékoztatást kapnak a vendégek arról, mikor, hol mi történik. Melyik tanya csapata éppen mit készít, mit érdemes megnézni, megkóstolni, illetve kit kell vagy lehet munkavégzés közben megfigyelni. A két önkéntes speaker csak az ételbemutató idejére kap szabadidőt, amikor a fúvósok kíséretében a versenyző csapatok feltálalják a finom fogásokat a zsűri asztalára. Az ételmustra délután két órakor kezdődik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!