Kisebb önkormányzati hozzájárulás szükséges a térségi intézmények működéséhez

Elfogadta ezévi költségvetését a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás. A térség kistelepüléseinek polgármestereiből álló szervezet az intézményei finanszírozása mellett döntött az óvodai beiratkozási időpontok, illetve az óvodák nyári szüneteinek ütemezéséről is.

A kötelező maszkviselés a kistérség intézményeiben is megszűnik, de a társulás vezetése elvárja a további fokozott figyelmet, hogy a vírus ne térhessen vissza. 2022 első ülésén a társulásban résztvevő önkormányzatok megbeszélték az idei évben rájuk váró feladatokat, megtárgyalták és elfogadták közösen fenntartott  intézményeik költségvetését. Jóváhagyták a tizenhárom óvoda, hat konyha, családsegítő szolgálat, gyermekvédelmi szolgálat, szociális alapszolgáltatási feladatok működési rendjét, és elfogadták az intézmények működéséhez szükséges önkormányzati hozzájárulások mértékét. Reiz Tamás, a szervezet elnöke, az intézmények üzemeltetésével kapcsolatban megfogalmazta, az idei kormányzati hozzájárulások kedvezőek, így a társulásnak az előző évekhez képest kisebb összeget kellett erre a célra tervezni. Ez azt jelenti, hogy az 1milliárd 186 ezer forintos összköltségvetéshez a 26 önkormányzattól mindössze 69 millió forintos hozzájárulásra volt szükség, a többit különböző állami normatívák biztosítják. Reiz Tamás azt is elmondta, hogy a járás oktató, nevelő intézményeibe a beíratás április 25-én, hétfőn, és április 26-án, kedden lesz, a pótnap május másodika, hétfő. Minden esetben az adott intézményben történik a beíratás. Az óvodai szüneteket, a 10 napos általános leállásokat a települések, a nyári szabadságoláshoz és a karbantartáshoz igazítják. Ezek pontos dátumai az adott intézményekben és az önkormányzatoknál elérhető információk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!