Kiállítás és előadás is társul az Országos Könyvtári Napokhoz

Az Országos Könyvtári Napok keretében egész héten várja az új olvasókat is a Városi Könyvtár, Barcson. Közben kínálnak előadásokat és tárlatokat is.
Szeptember 30-tól október 6-ig tart az idei országos program, melynek egyik fontos eleme, hogy a gyermekeket buzdítják arra, hozzák el a könyvtárba szüleiket, nagyszüleiket és írassák be őket.

 

Sziács Lászlóné, a könyvtár vezetője azt is elmondta, partnereket találtak a hét színesítéséhez. Az egyik együttműködő intézmény a szomszédos középiskola. A Dráva Völgye Középiskola egy olasz és egy török társintézménnyel közösen vett részt egy környezetvédelmi programban, melyről fotókiállítást adott közre. A Csodálatos természet tárlathoz, majd társul egy természettudományos előadás is, sok-sok érdekes kísérlettel. Ez a varázsóra október 3-án, reggel 9 órától várja az érdeklődőket, a kiállítás pedig minden nap.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!