Kézművesnap és szüreti felvonulás jutott erre a hétre az időseknek Barcson

Ezen a héten is folytatódnak a Szépkorúak hónapjának rendezvényei Barcson. Kézművesnap és szüreti felvonulás gazdagítja a program sorozatot.
 

Szerencsére sokan vannak, akik még nem szorulnak ellátásra nekik, a nyugdíjas szervezetek tartogatnak programokat. Kelemen Jánosné, a Drávamenti Kistérségi Nyugdíjasok Szövetségének elnöke a hétvégi Őszi dalcsokor rendezvényen úgy fogalmazott, 17 éve döntöttek arról, hogy a térség civiljei fogjanak össze, 2005-ben alakult az egyesület majd elindult a csapatépítés és bekapcsolódtak a környező klubok is sorban. Közülük nagyon sokat és nagyon szívesen jönnek a meghirdetett programokra, alig várják a rendezvényeket, főleg azért is, mert mivel kistérségi szervezetről van szó, falvakba is szerveznek egy-egy programot. Ahol partner a vezetőség, ott a nyugdíjas szervezet is segít színesíteni rendezvényekkel a közéletet. Kedden kézműves foglalkozáson vettek részt, a csütörtök pedig szüreti mulatságot jelent a barcsi Szociális Központba látogató időseknek és a bentlakóknak. Aki mozgás képes az mind beöltözik mondta egy lakó megkeresésünkre, hozzá tette, nótázva vonulnak fel az otthonházak között és még a Polgármesteri Hivatalig is elsétálnak. A gond az, hogy kevés már az aktív ellátott.
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!