Kétmillió forinttal támogatja Barcs az atádi CT üzembe helyezését

Kétmillió forinttal támogatja Barcs a Nagyatádi Kórház CT-jének üzembe helyezését – erről is döntöttek csütörtökön a képviselők.

Dr. Orbán Csaba, a kórház orvosigazgatója elmondta: távleletezéssel a terveik szerint a nap 24 órájában elérhető lesz a CT, de már most is rendelkezik az intézmény szakképzett dolgozói háttérrel. A 16 szeletes műszer beüzemeléséhez 20 millió forint hiányzik, ezt igyekeznek összeszedni most az ellátást a későbbiekben igénybe vevő helyhatóságoktól. Orbán Csaba elmondta: a barcsiak jelenleg a szigetvári kórház ellátási területéhez tartoznak, de sok beteg jár Nagyatádra és korábban a Nagyatádi Kórház fogadta a barcsi betegeket. Ezt az állapotot szeretnék visszaállítani. Korábban a kórház privatizációja jelentős visszaesést okozott az ellátás minőségében, de az újbóli állami működtetésbe vonás óta 4 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre. Az orvosigazgató beszámolt róla, hogy a CT üzembe helyezése után a sürgősségi betegellátó helyből SBO-t, azaz sürgősségi betegellátó osztályt hoznának létre, de dialízis osztály kialakítását is tervezik. A CT-t 24 órában szeretnék működtetni, az intézmény jelenlegi tervei szerint az engedélyeztetés és az OEP támogatási szerződés megkötése után februárban kezdődhetnének meg a CT-vizsgálatok Nagyatádon.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!