Két év után tarthatott városünnepet Barcs

Két év után újra ünnepélyes keretek között adták át Barcs Város kitüntetéseit, a szombat délelőtti ünnepségen a Bárdos Lajos Vegyeskar és a Barcsi Boróka is színvonalas programot nyújtottak a megjelentek vendégek számára.

2022-ben Barcs Városért kitüntetését vehette át Varga Ilona, aki hosszú éveken keresztül vezette a Szociális Központot, egészen nyugdíjba vonulásáig lelkiismeretesen, a közösséget szolgálva végezte munkáját. Barcs Városért elismerésében részesült Rideg Gábor, a Dráva Coop Zrt. termelési igazgatója, a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesületének elnöke, aki vezetői beosztása mellett az egyesületen belül szervezi a térség vállalkozóinak együttműködését. Barcs önkormányzata Tarlós István tűzoltóezredesnek, a helyi közügyek szolgálatáért végzett kiemelkedő munkájáért Barcs Szolgálatáért kitüntető címet adományozott. Barcs Városért elismerő kitüntetésben részesült a BarcsMédia szerkesztősége is. A szerkesztőségi díjjal az idén 30 éves barcsi televíziózás apropóján az alapítástól máig a helyi médiánál dolgozó munkatársak tevékenységét elismerte Barcs.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!