Készülnek a Városnapi kiállítások

Három kiállítás is készül az idei, 40 éves évfordulót ünneplő Barcs Város napjára. A Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyen pl. mind a 40 évre visszatekinthetünk.
Sándor Máté a kiállítóhely munkatársa szerkesztőségünknek elmondta, úgy igyekszenek összeállítani a tárlatot, hogy a 40 év legnagyobb eseményei sikerüljön felidézni. A teljesség igénye nélkül, de felelevenítenek minden évet, így nyomon követhető lesz majd a változás.

 

1979-ig nyúlnak vissza tehát a fotók, tárgyak, dokumentumok, tablók. Látjuk majd a település emlékplakettjeit, címereit vagy épp újságcikkeket a megyei napilapból és a helyi sajtótermékekből. A fotókon a fejlesztések, nagyberuházások pillanatai is visszaköszönnek, református templom alapkőletétel, Deák és Dráva Völgye Sportcsarnok építés, Hátárátkelő/strandfelújítás, illetve építés, fúvószenekari találkozók, és természetesen a várossá válás dokumentumait is. A kiállítás június 28-án 10 órakor nyílik meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!