Készülnek már a tervek az új Magyar Falu programhoz

Lassan befejeződnek a térségben a tavalyi évhez köthető Magyar Falu Program pályázatai. Reiz Tamás, a barcsi Többcélú Térségi Társulás elnöke szerkesztőségünknek elmondta, akik ügyesebbek voltak, azok már a tavalyi évben le tudták zárni projektjüket, de akik elmaradásban vannak, ők szinte biztos, hogy a nyár végére, őszre be tudják fejezni azokat.

Az idei évben megjelentek már az első kiírások, ezeknek beadási határideje a napokban várható, illetve a folyamatosak lesznek a későbbiekben is. A társulás települései folyamatosan dolgoznak a kiírásokon, hiszen jóformán ez az egyetlen forráslehetőség, amellyel nem napi működést megcélzó fejlesztéseket lehet megvalósítani. A társulás elnöke elmondta, nagyon fontos ezeknél a pályázatoknál, hogy minden település a saját igényeit, prioritását tudja felállítani és ezek szerint tudja beadni pályázatait. Az idei faluprogram jól kibővült, már civilszervezetek, egyházak is nagy mértékben tudnak majd részesülni ezekből a forrásokból, a kistelepüléseknél pedig lehetőség lesz a települési kisboltok fejlesztésére. Reiz Tamás szerint ez egy nagyon pozitív eleme a programnak, hiszen a térség több településén szinte semmilyen szolgáltató létesítmény, olykor még kisbolt sincs.

fotó:palyazatihirek.eu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!