Kedvezett az időjárás a barcsi úszótábor résztvevőinek

39 kisgyerek, 3 edző, és 3 napközis progamokat lebonyolító fiatal vett részt az ide úszótáborban, a kánikula ellenére mindenki ügyesen vette az akadályokat, és a napi edzéseken maradéktalanul jól teljesített. Némethné Bojtor Beáta, a Dráva Úszó és Szabadidősport Egyesület vezetője szerkesztőségünknek elmondta, az egy hetes tábor ideje alatt az úszás mellett sok színes programmal várták a gyerekeket, a nagy hőség ellenére szinte mindenki részt vett a tábor alatti programokon.

A napot általában edzéssel kezdték, hol szárazföldi, hol vízi gyakorlatokat végeztek a táborozók, de rengeteg játékos, mókás vetélkedőn mérették meg magukat a kicsik és nagyok egyaránt. Az egy hetes tábor ideje alatt, erdei kisvasútozáson vettek részt Kaszóban, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ mozitermében az egészséges életmód elméleteit sajátítottak el, olimpia totót töltöttek és játékos formában ismerkedtek meg a különböző úszástörténeti eseményekkel. A hét utolsó napját egy közös pizzázással zárták, ezt követően a drávai szabadstrandra indult a csapat, ahol játékos vetélkedőkön, vidám hangulatban telt a délután. Az egyesület vezetője elmondta, az edzések a jövő héten folytatódnak, nem áll le a munka, hiszen szeptemberben rendezik meg a második Barcs Kupát, ahol újra megmutathatják az úszók tehetségüket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!