Kastélyosdombói komlóval készülhet a Soproni új söre

Augusztus 28-án, szombaton Komlószüret Kastélyosdombón címmel rendezett jótékonysági zenei és családi programot az Ökumenikus Segélyszervezet, ahol Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója bejelentette: a Soproni 1895 nevű prémium lager sörükhöz már a kastélyosdombói komlót fogják használni.

A leköszönő vezérigazgató elmondta: három éve a 70-es években szinte teljesen megszűnt magyarországi komlótermesztés újjáélesztése volt a cél Kastélyosdombón. Az akkori tervek mára valósággá váltak, hiszen immár a második komlószüretet rendezték meg részt a településen. Geert Swaanenburg elmondta: vállalatának fontos elve, hogy lehetőség szerint mindig minél több helyi alapanyagot használjon föl a sörkészítés során, ezért is külön öröm számukra, hogy most már magyar komlót is fognak tudni használni a gyártás során. Idén augusztus második felében kezdődött el a komlószüret, ahol a fiatal ültetvény növényein a Perle esetében 30, a Saazer fajtán 40 százalékkal több termés látszik, mint az előző évben, míg a Chinook növényeken a tavalyihoz hasonló mennyiséget várnak. Az Ökumenikus Segélyszervezet ültetvényein szüretelőgéppel kezdték meg a munkálatokat, s a jövőben fontos szerephez jutnak várhatóan a szárító- illetve pelletáló berendezések is, amelyekkel összesen akár 25 hektár komlót is fel tudnak majd dolgozni a csak az elmúlt időszakban 13 hektár komlóültetvénnyel bővült régióban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!