Káplár Adolf vehette át a gyémánt oklevelet a barcsi Pedagógusnapon

,,Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”, idézett beszéde végén Madách Imre Az ember tragédiájából Káplár Adolf, aki a barcsi Pedagógusnapon megkapta gyémánt oklevelét.

A kitüntettet Karvalics Ottó, Barcs polgármestere köszöntötte. Elmondta, megtiszteltetés számára átadni a díjat, hiszen ez tükrözi azt a sok munkát, amit Káplár Adolf a városért tett. Káplár Adolf büszkén tekinthet vissza múltjára, ő volt a Széchényi Ferenc Gimnázium első igazgatója, majd a Deák Ferenc Általános Iskolában is ezt a pozíciót foglalta el, de a nyugdíjas éveiben sem állt meg, elmondása szerint csupán 1 évig pihenhetett, amikor is felkérték, hogy legyen a barcsi TIT Alapítványi Közép- és Szakiskola vezetője, ami végül 13 évig működött a vezetése alatt.  Számos kitüntetésben részesült élete során, többek közt megkapta a Munka Érdemrend különböző fokozatait, a Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozatát, sőt az Apáczai Csere János díjat is, amely egy tanárnap adható legmagasabb elismerés. Elmondta azonban, hogy számára a legnagyobb elismerés mégis az, hogy az utcán még mindig annyian kedvesen köszöntik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!