A Judo Diákolimpia országos döntője sem múlhatott el barcsi résztvevő nélkül

Győrben rendezték meg idén a judo diák A-B-C  (12,11,10 éves) korosztály diákolimpiáját. A versenyre 445-en neveztek, a Barcsi Judo Sportegyesületből két versenyző vett részt a nagy létszámú viadalon. A diákolimpián adták át a 10 év alatti korosztály számára meghirdetett online kata verseny díjait is.

Élete első országos judo versenyén kiváló versenyzéssel szerepelt Maráz Dorina (diák „C” +45kg), akinek csak egy kicsi hiányzott a dobogós eredménytől. A harmadik helyért vívott mérkőzésén hosszabbítás után csak bírói döntéssel maradt alul ellenfelével szemben, így pontszerző 5. helyen végzett. Vánczel Elíznek (diák „A” 45kg) most nem sikerült pontot szerezni a versenyen.

Szintén itt, a diákolimpián adták át a 10 év alatti korosztály számára első ízben meghirdetett online kata verseny díjait. A barcsi Judo Egyesületből 9 versenyző indult. Az országból beérkezett video felvételek alapján 14 fő ért el maximális pontszámot, ebből kettő, barcsi judós. A diákolimpián ennek a 14 judokának be kellett mutatnia a formagyakorlatát a nagy közönség előtt is, amit az arany minősítés mellett még különdíjjal is jutalmaztak.

A két kiemelt arany minősítésű és különdíjas:

Tengerdi Máté   (Nage-no kid kata)

Babos Hunor   (Nage-no kid kata )

Arany Minősítést kapott judokák:

Losteiner Péter  ( katame-no kid kata)

Szabó Roland  ( katame-no kid kata)

Drávecz –Ballon Bertalan  (Nage-no kid kata)

Farkashegyi Máté  (Nage-no kid kata)

Kálsecz Viktória (Nage-no kid kata)

Tóth Sára (Nage-no kid kata)

Endrődi Linett (Nage-no kid kata)

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!