Jubileumi műsorral folytatódik a Nemzetközi Néptáncfeszivál

Jubileumi műsorral folytatódik szombaton a Nemzetközi Néptáncfeszivál, a 45 éves Boróka Táncegyüttes több csoportja is a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium sportcsarnokában lép a színpadra.

Az ünnepélyes megnyitón Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ vezetője és Kertai János, a barcsi Kulturális Néptánc Alapítvány elnöke köszönti majd a megjelent táncosokat és vendégeket, ezek után pedig több színvonalas előadást is megtekinthetnek az érdeklődök. Többek között színpadra lép Kirch Zoltán és Podpácz Beáta, akik a „Menjünk medvét vadászni!” és a Halálra táncoltatott lány című előadásokat mutatják be, de Szabadi Mihály is bemutatja a Tolnai táncokat, és Csikvár József is színpadra viszi a vízvári táncokat. Az előadások során a rábaközi és a felcsíki táncokat is megismerhetik az érdeklődők, de a nemrégiben országos döntőbe jutó Vránics Eszter és Orsós Péter is készülnek egy bálványoscsabai táncbemutatóval. A műsorban fellépnek a Boróka Táncegyüttes jelenlegi és volt táncosai is, valamint a Kis-Boróka Gyermektáncegyüttes is. A műsor tehát október 23-án, szombaton 18 órától veszi kezdetét, a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium sportcsarnokában. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!