Jövő héttől újranyithatnak az autószalonok is

A Magyar Suzuki Zrt. március 27-től bezáratta elsőként az esztergomi gyárat, ezzel leállt a termelés és leállt az új gépkocsik kiszállítása is. Ez a barcsi szalont is nagyban éríntette.

 

A leállt termelés miatt a már megrendelt új gépkocsikat sem tudták biztosítana a Suzuki Barcs szalonban sem a vásárlóknak és bizonytalan volt, hogy mikor vehetik át az új autójukat a tulajdonosok. Az értékesítést az sem könnyítette meg, hogy nem sokkal a gyár leállása után a kormány a kijárási korlátozásra való intézkedése miatt a Magyar Suzuki Zrt. úgy döntött, bezáratja a szalonokat is a vírus elleni védekezés jegyében. Ez természetesen nagy problémát jelentett a Suzuki Barcsnak is, át kellett szervezniük a munkarendjüket, át kellett csoportosítaniuk az emberi erőforrásaikat is, ezek pedig komoly intézkedéseket vontak maguk után. Karvalics Bea a barcsi Suzuki Barcs gazdasági vezetője a BarcsMédia kérdésére elmondta, hogy ezek az intézkedések a munkatársaikra vonatkoztak elsősorban, egy részüket elküldték szabadságra, nagyobb részüket pedig csökkentett munkaidőben foglalkoztatták. Ez jelen pillanatban úgy néz ki, hogy jó is lesz, hisz a kormány gazdaságvédelmi intézkedései is erre vonatkoznak majd, remélem ez picit segít majd nekünk átvészelni ezt az időszakot. Fontos gépeket szerettek volna még beszerezni, de a beszerzéseket bizonytalan időre visszamondták. A jó hír azonban az, hogy ezzel a héttel már megnyílhatnak a szalonok, és az elmúlt héten újra indult a Suzukik gyártása is, így újra beindulhat az értékesítés. Ahhoz, hogy az emberek nyugodt szívvel vásárolhassanak a szalonban, igyekeznek a lehető legmegfelelőbb higiénés szabályokat tartani.

Fotó: Facebook/Suzuki Barcs

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!