Jövedelmező szakma lehet az Önkéntes Katonai Szolgálat

A 2020. júliusában elindult Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat sikerét alapul véve született meg a Magyar Honvédség új, állandó szolgálati formája, az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ). Győri Tamás főhadnagy, Régiós Toborzásért felelős tiszt a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában elmondta: az idei évben szeptember 15-étől indult el egy újabb tanfolyam, ahol megyénkből 58-an jelentkeztek a szolgálat teljesítésére.

A főhadnagy hozzátette: a szolgálat létrehozásakor egyértelmű célkitűzés volt, hogy egy olyan képzési és kereseti alternatíva jöhessen létre, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán. Az ÖKSZ 2+4 hónapos katonai szolgálat teljesítését vállaló jelentkezők, egy átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, mely az élmény-tapasztalat szerzés mellett, stabil kereseti lehetőséget és megélhetési alternatívát kínál. A képzés első ciklusában a résztvevők alapkiképzésen vesznek részt, ahol alapvető lövészeti képzésben részesülnek, a második ciklusban maradhatnak az adott területi köteléknél, vagy dönthetnek a műveleti besorolású katonai szervezetnél töltött kiképzés mellett. A kaposvári régióhoz tartozók közül a legtöbben maradtak a kaposvári bázison. A nagy érdeklődésre való tekintettel január 5-étől újra nyílik a tanfolyam, és újabb öntkéntes szolgáltat teljesítésére lehet pályázni a térségben.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!