I love Barcs! – Az önkéntesség és a zene jegyében telik az első októberi hétvége

Hét helyszínen várja a városért tenni akaró lakókat Barcs önkormányzata október 2. és 4. között az I love Barcs! rendezvénysorozat keretében. Drávaszentesen és Somogytarnócán is lehet csatlakozni a programhoz. 

A kezdeményezés célja, hogy a civil szervezetek és az adott területen élők által javasolt helyszíneket egy hétvége alatt rendbe tegyék. Hétfőtől lesz elérhető az esemény Facebook-oldala is, ahol a részleteket ismertetik. Drávaszentesen festés és egyéb munkák, Somogytarnócán játszótér karbantartás lesz. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek környékét is rendbe teszik ezen a napon, de a Piramis-házaknál részűt rendeznek és virágosítanak. Pálfalu a városba vezető út melletti tábla környékét virágosítja és parkosítja majd. Az Őrláng Egyesület a Dráva partján dolgozik ezen a hétvégén, ahol munkagépek segítségével rendezik a terepet. A Városszépítő Egyesület a Tisza utca környékét teszi rendbe, de dolgoznak még más közösségi tereken is az önkéntesek. Az önkéntes munkát vállalók ebédet és más szóróanyagokat kapnak. A hétvégén Papp Lajos professzor is Barcsra érkezik, de az önkéntesek a Detonic és a Bikini együttesek koncertjére is bemehetnek, ám itt a szervezőknek tartaniuk kell az 500 fős maximális létszámot.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!