Húsvét hétfő: Piros tojás nap

A húsvéti ajándékozás hagyománya évszázadokra vezethető vissza – de ez csupán egy piros festett tojás jelképes átadását jelentette.
Manapság a húsvéti ajándék komoly kiadást jelent, a legtöbben pedig nem is tudják pontosan, mit is adjanak a locsolóknak.

Húsvéthétfő reggelén sok gyerek és fiatal indul el, hogy borzalmas szagú pacsulit spricceljenek a környékbeli asszonyokra, és cserébe bezsebeljék jól megérdemelt hímes- és csokitojásaikat. Pedig locsolni sem jártak csapatostul minden házhoz, és minden lányhoz régen.
 A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal van kapcsolatban, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
Volt ahol csak a nagyobb legények locsoltak, még pedig azt a lányt, aki tetszett nekik. Voltak, ahol az egészség jegyében mindenki, mindenkit locsolt. Egyben azonban megegyeztek a szokások, a locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek, de a piros tojás, minden kosárnak és asztalnak alap kelléke. Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet jelenti, hanem, a női termékenység jelét is, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék is lehet húsvétkor válaszként a locsolásra, ami a férfi termékenyítő mivoltára utal.
Barcson igazi népi motívumokkal  díszített és hagyományos módon készülő hímestojásokkal is találkozni. Ezek egyik legfiatalabb készítőjét ma este mutatja be a HÍD Televízió. A Barcsi Krónikában Hollósi Krisztián mesél arról, hogy kezdődött a hagyományőrzés számára, és milyen versenyeredményeket tud maga mögött eddig. Előzetesen csak annyit, Zengővárkonyon már évek óta összemérik tudásukat a hímes tojások készítésével kacérkodó fiatalok, és Hollósi Krisztián, a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium tanulója már több ízben megmutatta a versenyen, hogy mit tud.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Bauer Vendel

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!