Hamarosan szüretelhetjük a levendulát Péterhidán

Július 3-án, szombaton újra szüretelhetjük a levendulát Péterhidán. Káló Tímea, a település polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, a palánták közel 2000 négyzetméteren terülnek el a falu központjában, a növények a tihanyi levendulásból származnak.

A közel ezer palántát három éve telepítették a faluba, melynek nagy részét az első évben a falu lakosai szüretelték le. A 2020-as évben már kiterjesztették a levendula-szüretet és csoportos lehetőséget is biztosítottak az érdeklődőknek. Idén július 3-án délután 13 órától 18 óráig várják a levendulát kedvelőket, a növényt kizárólag ollóval lehet szedni, tépni nem szabad. A délutáni szüreten kézműves helyi termékekkel is várják a levendulásba látogatókat, tejtermékek, mézkészítmények és kézműves szappanok is lesznek a helyi termelők portékái között és egy kosárfonót is megcsodálhatnak munkája közben. A polgármester elmondta, az idei termés még a tavalyinál is nagyobb, így bőven szüretelhet mindenki, aki ellátogat a rendezvényre. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!