Hamarosan lehet jelentkezni a II. Nemzetközi Drávai Halászléfőző Versenyre Barcson

Hamarosan megrendezik a II. Nemzetközi Drávai Halászléfőző Versenyt Barcson, így lassan a jelentkezési időszak is megkezdődik.

Az idei verseny július 7-én lesz, a 6 fős csapatok június 26-áig jelentkezhetnek. Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ vezetője elmondta, hogy a rendezvény ebben az évben is a drávai szabadstrandon lesz. Hozzátette a versenyzők déltől kettő óráig foglalhatják el a helyüket és hatig kell leadniuk az első mintát. A színpadon pedig nyolc óráig kulturális programok láthatóak és hallhatóak, nyolckor az eredményhirdetés következik. A művelődési központ igazgatója közölte, hogy az első három helyezetten kívül a legidősebbet, a legfiatalabbat és legkreatívabb tálalást is díjazza a három fős zsűri. Reménykedik benne, hogy az idei év is olyan sikeres lesz, mint a tavalyi, hiszen akkor összesen 36 bogrács versenyzett.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!