Górcső alatt a gyerekek tűzoltós alkotásai

Lezárult az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázata, amelyre a legtöbben szabadkézi rajzzal pályáztak Somogyból. Az óvodás és iskolás gyerekek a tűzoltói hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással nevezhettek.
 

A sajtószóvivő tájékoztatója szerint a megye egész területéről érkeztek pályaművek az idei alkotói pályázatra. Siófoki, marcali, csokonyavisontai, bodrogi, barcsi és kaposvári óvodások, általános és középiskolás diákok is szabadjára engedték képzeletüket és alkotó kedvüket, hogy felhívják diáktársaik valamint a felnőttek figyelmét a tűzmegelőzés fontosságára. Volt, aki ceruzát, míg mások ecsetet ragadtak, s azzal készítették el figyelemfelhívó alkotásukat. Idén több kézműves alkotás is készült, volt aki „Tomit, a tűzcsapot” formálta meg, míg más egy lánglovag arcát öntötte formába. Megint más mesét írt egy tűzoltói beavatkozásról. A gyerekek kreativitását háromtagú zsűri – Hertelendy Helga, gyermekkönyvtáros; Őszi Zoltán, múzeumpedagógus és mese illusztrátor; Kovács Tibor fotográfus – értékelte. Hogy kinek a műve jutott tovább az országos megmérettetésre, az a május 17-i eredményhirdetésen kiderül.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!