Folytatódott a sírkő helyreállítás az izraelita temetőben

Újabb sírköveket emeltek fel a földről, illetve állítottak fel Barcson a zsidó temetőben. Ezúttal 5 síremléket helyeztek függőleges helyzetbe. Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban a ledőlt síremlékek felállítása és megtisztítása is megkezdődött. Akkor a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány és a Protest Ifjúsági Szervezet anyagi támogatásával, sírköves bevonásával folytak a munkálatok, április 25-én pedig a Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat segítségével.

Rózsás Márton, helytörténet kutató, a város díszpolgára szerkesztőségünknek elmondta, hogy a felmérés során 30-35 db helyreállítandó sírkövet talált, de ezeken kívül van helyreállíthatatlan is, mert a kő szétporlott, és van olyan, ami több darabból áll, és minden eleme külön hever. Ezeket újra kellene építeni, de az nagyon költséges lenne. Azokra koncentrálnak, melyek a homokos talaj miatt vesztették el stabilitásukat, megsüllyedtek, megdőltek. Most 5 megdőlt, illetve ledőlt sírkő visszaállítását végezték el. Ezek puszta kézi erővel, szakmunka, és sírköves közreműködése nélkül is helyreállíthatók voltak, hisz beton alap helyett, földbeásás technológiával készültek. A talajszerkezet miatt volt, ami az idők során teljesen ledőlt, hason feküdt, annak gödröt ástak és abba tették vissza a követ. Van még olyan síremlék, ami úgyszintén eldőlt, de a súlya miatt nem mozdítható emberi erővel, azokhoz szakember, és emelő berendezés is szükséges lenne. Épp ezért tervezik a folytatást, amennyiben anyagi erőforrást is tudnak szerezni a szakmai munka elvégzéséhez. Rózsás Márton azt is elmondta, ez nemcsak kárelhárítás, hanem kegyeleti tisztelgés az itt nyugvók előtt, akik valaha sokat tettek a városért, de már nincsenek leszármazottjaik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!