Folyamatosak az Erzsébet táborok

Folyamatos teltházzal működik a Zánkai Erzsébet tábor. A balatoni Élménytáborokba az első turnus táborozói már június 16-án megérkeztek, barcsiak is. Összesen több mint 30 ezer táborozót vár idén nyáron a Balaton, az utolsó turnus augusztus 30-án ér véget, olvasható a program honlapján.
 

A 30 ezer táborozóban benn vannak a barcsi diákok is. Már júniusban lezajlottak a napközis táborok az általános iskolákban, a deákban 100 az Aranyban 50 diák vett ezeken részt. Ők Barcs környéki kirándulásokon vettek részt, és élvezték a strandolás lehetőségét.
Zánkára az Arany János Általános Iskola diákjai utaztak elsőként, június 16-án, 60 fő, őket a Deák Ferenc Általános Iskola váltotta június 23-tól. A vasárnaptól péntekig tartó táborban 48 gyerek élvezte a foglalkozások és a Balaton adta lehetőségek bő tárát. A Szivárvány EGYMI pedig júliusban táboroztat, igaz ők augusztusban is találkoznak majd, amikor fecsketábort szerveznek, melyre az elballagott nyolcadikosokat is visszavárják.

Az ERZSÉBET TÁBOROK Magyarország legnagyobb táboroztatási programja a Balatonnál vagy akár napközi formában otthon, a lakóhelyen. Azt mondják, ez több mint egy tábor. Sport, életmód, kultúra, művészet, tudomány, ismeretterjesztő, valamint hagyományőrző foglalkozások sora, és szórakozva tanulás, hasznos időtöltés.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!