Felsorakoztak az íjászok Péterhidán

Tavaszköszöntő találkozót tartottak a péterhidai íjászok vasárnap, a csillagászati tavasz kezdetének napján, mely bár Magyarországon hivatalosan március 21-e, azonban a gyakorlatban, a nap-éj egyenlőség március 20-ra esett idén. Az eseményt a hideg szél ellenére is sokan megtisztelték jelenlétükkel, melyen a falusi sportpálya ismét 7 célból álló íjász „akadálypályává” alakult.

A résztvevők, nyúlra, vaddisznóra, őzre, is lőhettek, „lóhátról” és lesről is. Bár záró akkordként szertűz gyújtás volt tervezett, az időjárás végül ezt nem tette lehetővé. A találkozó remek lehetőséget nyújtott azonban az íjak ismételt hadrendbe állítására, a felszerelések ellenőrzésére, gyakorlásra és a közösségi élet megnyitására a településen. A program megvalósítását a helyi egyesület által a Magyar Falu Program Falusi Civil Alapjából még a tavalyi év végén rendezvényszervezésre elnyert támogatás is segítette.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!