Felhívások és online oktatás Csokonyavisontán

A település facebook oldalán tájékoztatnak arról Csokonyavisontán, hogy  a falu általános iskolája is online oktatásra tért át fertőzés miatt. Ugyan csak itt olvasni arról is, hogy a járványügyi helyzet komorságát oldva játékot hirdetnek a faluban és élelmiszert is osztanak.

Fénnyel és szeretettel akarják várni Csokonyavisontán a karácsonyt, ezért csatlakoznak az országban egyre népszerűbb Világító adventi kalendáriumkezdeményezéshez. Ez azt jelenti, hogy minden nap, más-más lakós egy feldíszített ablaka jelenik meg fényárban, és a karácsonyig hátralévő napok száma is ott lesz majd az ablakban. A jelentkezések már megkezdődtek.
Az önkormányzat közben egy adakozásról szóló rendeletet hozott. Mint a közösségi portálon olvasható, Csokonyavisonta Község Önkormányzata a vírushelyzet okozta nehézségek leküzdésének megkönnyítése érdekében, a családok támogatja azzal, hogy a mezőgazdasági közmunkaprogram által megtermelt burgonyából, minden 16 éven aluli gyermek számára, gyermekenként 10 kg burgonyát adományoz. A jogosultság feltétele, hogy a gyermeknek csokonyavisontai bejelentett lakcíme legyen.
Mindeközben november 19-től digitális oktatásra ált át az iskola. Az online órákról a pedagógusok gondoskodnak, a gyerekek étkeztetésének biztosítását, az ételek házhozszállítását, az Önkormányzat szervezi meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!