Felfelé ível az FC Barcs pályája

Az elmúlt időszak eredményei is remekül mutatják, az FC Barcs felfelé ívelő pályáját, az egyesület 12 csapattal működik jelenleg, a hozott eredmények pedig jól tükrözik a csapatok felkészültségét. Laklia Tamás, az egyesület elnöke a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában elmondta: az egyesület célja, hogy minden korosztályban lehetőséget biztosítson a játékra, illetve a sikerélmény megszerzésére. 

A jelenleg 12 csapattal működő egyesület különböző bajnokságokban vesz részt, az U7-es korcsoporttól a felnőtt korosztályig fiúk és lányok egyaránt képviseltetik magukat a térségben szervezett összecsapásokon. Laklia Tamás elmondta: a FC Barcs gazdasági működtetése is stabil lábakon áll, az önkormányzati 6 milliós és a 12 milliós TAO-s támogatás az utaztatásokat, a felszerelések pótlását, a pálya karbantartását fedezi, a barcsi vállalkozók kiegészítéseinek köszönhetően pedig több beruházásokat is meg tudtak valósítani az elmúlt időszakban. A jövőbeni célok között további fejlesztések is szerepelnek, mint például a lelátó részleges lefedése.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!