Fejlesztések szolgálják a nemzeti parkban a turizmust

A Duna Dráva Nemzeti Park teljes területén zajlottak beruházások 2021-ben, úgy is mondhatnánk, hogy a 30 éves nemzeti park fejlesztésekkel ünnepelte a kerek évfordulót. A fejlesztések sorában a vízvisszatartás mellett a turisztikai elképzelések is jelentős helyet foglaltak el.

 

Saját erős és pályázati forrásból finanszírozott berázások sora valósult meg a Duna Dráva Nemzeti Park területén, a Dráva Tájegységen pl. négy jelentős beruházás volt, és szinte mindegyikben szerepet játszott a turisták számának növekedése, és ezzel együtt a felmerülő igények kiszolgálása. Padokat, asztalokat helyeztek ki Drávaszentesen, a központban, ahol tűzrakóhelyet is alakítottak ki, kilátó épült a mocsárnál és újultak meg vízitúra táborhelyek is. Vejti, Drávasztára, Szentborbás, Vízvár és Őrtilos gazdagodott kültéri bútorokkal, esőbeállókkal, tájékoztató táblákkal. Horváth Zoltán, drávai tájegységvezető úgy fogalmazott, egyre nagyobb igényük van az embereknek arra, hogy kiszabaduljanak, természetes környezetbe kerüljenek, ahol jól érzik magukat, és a nemzeti park szálláshelyei azok mind erre a típusú turistára épülnek. Egyedül, vízparton, vagy kis baráti körben tölteni a szabadidőt.  Igényes, tiszta körülmények között. A jó színvonalú szállást pedig megfizetik, erre bizonyíték, hogy már hirdetés nélkül is teltházasak a nemzeti parkos szálláshelyek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!