Faültetések Barcs közterein

Az elmúlt napokban számos helyszínen láthattak a településen élők faültetőket Barcs közterein, a csatolt településrészeken is.
 

A múlt héten kijelölte a helyszíneket a város főkertésze, Fenyősi Andrea, a Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai pedig már a hét második felében megkezdték a faültetéseket. Mint megtudtuk, Drávaszentesen az Ürmös István Faluház és a játszótér környékére orgonabokor, téli jázmin, szomorúfűz és török-mogyorófa, kerül. A MÁV téren, a vasútállomásnál, a Rinya mellett, kiegészül a szomorúfűzfa sor, ezen kívül lesz még itt Ginkgo Biloba, hárs és kőrisfa. A Hősök tere is egyre zöldebb lesz. Az emlékműnél a beteg és kivágott gesztenye helyén is pótolnak, folytatódik a hársfasor, és a 88 szociális bérlakásnál pótolják a kőriseket. A városközpont új játszótere környékén már volt faültetés, de itt a kerítés mellé orgonabokrokat helyeznek majd ki.
A Kandó Kálmán utcába megtervezett ültetés elmarad. A lakók által kért favágást követően, szintén a lakók által kért sövényt telepítenek inkább majd a fák helyére, a magánterületre, ez még további egyeztetést kíván, a közterületre pedig nagyobb cserjék kerülnek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!