Falu alapító Széchényire emlékeztek Somogytarnócán

Az eddigi július végi falunapot az idei évben Széchényi nappá formálta Somogytarnóca közössége. Az egykori pusztából gróf Széchényi Ferenc, a múzeum és könyvtáralapító Széchényi Ferenc unokája alakított önálló falvat, a tarnócai puszta kiemelésével a csokonyai uradalomból.

Rózsás Márton helytörténész, Barcs város díszpolgára beszélt a családi sírbolt mellett a tarnócai temetőben arról, hogy mi mindent köszönhet a falu és a térség Széchényi Ferencnek. Felvirágoztatta a gazdaságot, meghonosította a rackajuhot, és komoly juhtenyésztésbe kezdett, korában ritkaságnak számító betonüzemet hozott létre, alapítója és első elnöke volt a Barcsi Önkéntes Tűzoltó Egyletnek, áramot vezettetett be, és gondoskodott alkalmazottjairól. Mintagazdaságával nemcsak a térség gazdasági életében vállalt követendő szerepet, de a térség és az ország társadalmi életéért és a közjóért is buzgón tevékenykedett. A megemlékezés mellett az első Széchényi nap misével és koszorúzással kezdődött, majd délután kulturális programok sora következett a sportpályán, főzőversennyel és a gyermekeknek különböző játéklehetőségekkel. A Széchényi naphoz egy kiállításmegnyitó is társult. A helyi alkotó, Varga Ferenc alkotásai a Faluházban tekinthetők meg a következő hét minden napján este hat és hét óra között.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!