Emléktornára hívják a futball szerelmeseit Barcson

Immáron harmadik alkalommal szervezik meg Barcson a „Mosoly emléktornát”, a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Horváth József emlékére. Július 31-én, szombaton a barcsi Szabadidőközpont műfüves pályáján, reggel 8 órától várják a futball szerelmeseit.

A kupára olyan 5 plusz egy fős csapatok jelentkezését várják, akik a sportolás és a megemlékezés mellett, támogatnák a megálmodott nemes célt, melyben a torna teljes bevételét a fiatalon elhunyt édesapa kislányának, Rebekának adományoznának. Az idei évben egy családi kísérő program is társul a tornához, ugrálóvárak, ügyességi vetélkedők, és akadályversenyek várják a tornára látogató kicsiket és nagyokat egyaránt. Vidák Attila, a családi sportprogramok szervezője szerkesztőségünknek elmondta, különböző korosztályú, ovis, alsós és felsős gyermekek jelentkezést várják, akik akár szüleikkel együtt is kipróbálnák magukat a játékos vetélkedők folyamán. Vucskics Bálint, az emléktorna egyik szervezője szerkesztőségünknek elmondta, a tornára július 29-ig lehet jelentkezni, a hagyományosan megszervezett és a tornához kapcsolódó hetes rúgó versenyre a helyszínen regisztrálhatnak a jelentkezők. A versenyeken és a tornán való részvétel nevezési díjhoz kötött, melyek teljes összegét „Mosoly” kislányának ajánlják fel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!