Először jutott az X-esek döntőjébe a Széchényi

Először sikerült „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” nevű verseny döntőjébe jutnia a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium csapatának. 

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által szervezett versenyen 120 csapatból jutott a legjobb 12 közé a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium föCIA nevű csapata, vagyis Bosznai Gréta, Fuisz Emese, Gruber Gréta és Gruber Rebeka, felkészítő tanár: Csokor Réka volt. A virtuális térben megrendezett országos döntő zsűri elnöke dr. Varga Judit igazságügyminiszter volt, de részt vett a zsűri munkájában dr. Nagy Attila a Nemzeti Választási Iroda vezetője, illetve Lővei Andrea az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője is. Széchényis csapatnak most először sikerült országos döntőbe jutni, ahol végül a 9. helyet sikerült megszerezniük. Az 5 órán keresztül zajló utolsó fordulóban 1. helyen a budapesti Eötvös, 2. helyen a szintén budapesti Bornemissza Péter Gimnázium, 3. helyen pedig székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium csapata végzett. 

A döntőben a lexikális tudás számonkérése mellett a középdöntőn már bemutatott szavazásra buzdító applikációk népszerűsítése volt a versenyzők feladata. Ezt saját gyártású, promóciós videókon keresztül tették, melyeket a legismertebb közösségi felületekre szántak. A vetélkedő célja egyébként, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni elsőválasztóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.

Fotó: Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!