Elkezdték felújítani a Deák Ferenc utcai Tagóvodát

Hétfőn kezdték meg a munkálatokat a barcsi Deák Ferenc utcai Tagóvodában. A felújításra 85,77 millió forintot nyert az önkormányzat a Terület- és településfejlesztési Operatív Program keretében.

A pályázat 100%-os támogatottságot ad, így önrész nem kell hozzá. Karvalics Ottó, Barcs polgármestere elmondta számos feladatuk van az óvodával kapcsolatban. Az épületet teljesen rendbe szeretnék tenni, ebbe beletartozik az energetikai felújítás, a nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés és a belső kazánok cseréje is. Hozzátette az intézményt egy csoportszobával is kibővítenék. István József, a Házmester Bau Kft. ügyvezetője elmondta, hogy teljes felújítási munkálatok zajlanak, a bontással kezdtek, majd a burkolatok és a vakolatok újjáépítése következik. A felújításon jelenleg 10-12 ember dolgozik, de a jövő héttől nagyjából már 30-40-en fognak. István József hozzátette, hogy előkerülhetnek ugyan olyan feladatok, amelyeket eredetileg nem terveztek, mint például jelenleg a lebontott oldalfal alatti vakolás elkészítése, de ennek ellenére úgy gondolják szeptember elsején már egy teljesen új épületet adhatnak át.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!