Elérhető a VISSZADO nyomtatvány, egyelőre kevés a hiba

Elérhető a VISSZADO nyomtatvány, sokan éltek már a dokumentum kitöltésének lehetőségével. Püspök-Poszovácz Gabriella, a NAV Somogy megyei munkatársa a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta: november elsejétől elérhető a NAV honlapján keresztül a nyomtatvány, melynek kitöltésével igényelhetik adójuk visszatérítését az arra jogosultak. 

A dokumentum elérhetősége óta már többen éltek a lehetőséggel, az eddig kitöltött dokumentumok között kevés volt a hiba. A sajtómunkatárs hozzátette: aki családi pótlékot kap, nem kell nyilatkoznia, mert az ellátást folyósító szervtől a NAV megkapja a kiutaláshoz szükséges adatokat. Ilyenkor az adó-visszatérítést a NAV arra a postai címre vagy bankszámlaszámra fizeti ki, ahova a családi pótlék érkezik. Azoknak azonban, akiknek az adatai nem állnak teljes körűen a NAV rendelkezésére ahhoz, hogy 2022. február 15-ig megkaphassák az adó-visszatérítést mindenképp nyilatkozniuk kell. A VISSZADO-nyilatkozat nemcsak online, hanem papíron is kitölthető, postán és személyesen is benyújtható. A nyilatkozatra használható az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) is. A papíros beküldéshez a nyomtatvány letölthető és kinyomtatható a NAV honlapjáról vagy elérhető a NAV ügyfélszolgálatain. Fontos tudni azonban: A VISSZADO-t 2021. december 31-ig lehet beküldeni, ha valaki ezt addig nem teszi meg, utána már csak a 21SZJA adóbevallásában igényelheti azt 2022. május 20-ig.

fotó: ripost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!