Egyre több kerékpáros keresi fel a nemzeti parkos területeket is

Kicsit döcögős volt a turistaszezon, de végül teljesen jól alakultak a számok, a vízitúra is rendben lezajlott, a bakancsos turisták is megjelentek a meghirdetett túrákra, no és, a szálláshelyek közül a vízvári teljes létszámmal működött, a szentborbási háznál pedig, annak ellenérre, hogy a felújítás után emeltek az árakon, mégis 2-3szoros volt a túljelentkezés, hangzott el a Duna Dráva Nemzeti Park Drávai tájegységének elmúlt évi értékelése során.

 

Horváth Zoltán, drávai tájegységvezető szerkesztőségünknek elmondta, hogy a vízi turizmus töretlen, de kicsit átalakult, mint az emberek és az élet is, a nagy hosszú túrák száma csökken, az egy naposoké nő, és úgy tűnik, a kerékpártúra az, ami nagy fejlesztések előtt áll. Sok beruházást látni, ami lehetővé teszi, hogy egészen Szaporcáig, vagy Villányig el lehessen menni kerékpárral, ilyen a Baranya megyei hiányzó drávai töltés aszfaltozás is.

A barcsi kerékpárút is nagyon jól működik, közkedvelt, a város számára is nagyon jó dolog, Az Ausztriát, Magyarországot, Horvátországot és Szerbiát összekötő, a Mura Dráva és Duna mellett futó kerékpárutak hiányzó szakaszai megépülésével, pl Drávatamási és Tótújfalu között, vagy a fölső területen Őrtilosnál, a Murától a Dráva mellé vezető kis szakaszok elkészülnek, akkor teljesen európai szintű kerékpárútvonal ajánlható ki. Ehhez pedig lassan társulnak majd szolgáltatások is, ahogy a vízitúrához is.
Fotó:ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!