Egy hittanos kedvéért is érkezik hitoktató

Szulokban egy kisdiák jelentkezik református hitoktatásra, de az ő kedvéért is érkezik hitoktató az intézménybe. Zsemberi-Szigyártó Éva lelkész mindenkihez ellátogat. A lelkészasszony megkeresésünkre elmondta, hogy most szervezi a leendő csoportokat, hogy szeptember egytől zökkenő mentes legyen a lelki oktatás is. Az már világos, a hozzá tartozó öt településen, 18 hittanos csoportja lesz.

Homokszentgyörgyön, Kálmáncsán, Istvándiban, Darányban és Szulokban tart órákat a lelkésznő, igaz Szulokban csak egy diák számára.
Egy éve érkezett Darányba az új lelkész, Zsemberi-Szigyártó Éva, aki akkor ismerkedés helyett, a pandémia okán, kényszerűségből beszüntette a hitoktatást és az istentiszteleteket. A református templomok hosszú időre bezártak. Hogy valamennyire oldja a több hónapos feszült helyzetet, a lelkészasszony, kis leveleket írt és azokkal felkereste a gyülekezet tagjait, és ünnepi gondolatokat adott át nekik Húsvét alkalmából. Látogatott időseket és úrvacsorát is vitt egy 93 éves néninek. Május 3-óta találkozhat is a négy gyülekezettel az istentiszteleteken, és nyáron a gyerekeknek külön foglalkozást is tartott. Mint mondta nagyon közel állnak hozzá a gyerekek, mert korábban iskolalelkész volt, ezért örült, amikor a nyári foglalkozás sorozat első napján kiderült, hogy a lelkes kis társaság az egész napot vele töltené. Jöttek a játékok, kézműves foglalkozások, és a hétvégi istentiszteleten már bemutatták a tanult dalokat, és igét is mondtak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!