Egy éves szülinapra készül Istvándiban egy Jó kis hely

Augusztusban egy éve lesz, hogy megkezdte működését Istvándiban a "Jó kis hely" közösségi tér. Igaz még csak ideiglenes helyen működnek, de egyre népszerűbbek.
 

A „Jó kis hely” szakmai vezetője, Tauszné Kercza Erika tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy egyre látogatottabbak a foglalkozások, eleinte személyesen kellett becsalni az érdekelteket, ma már jönnek maguktól is a gyerekek és szüleik a rendezvényekre. A helyszín egyelőre a Művelődési ház, de a végleges helyük a régi iskolaépületben lesz, annak átalakítását követően. A Közösségi tér munkáját három fős gárda koordinálja, Tauszné Kercza Erika mellett a segítő, Ózdi Eszter Zsófia és a szakmai megvalósító, Fejsze Gyuláné. Mint megtudtuk a program indulásától állandó segítséget kapnak Kalányos Zoltán polgármestertől is, valamint folyamatos az együttműködés és a közös program szervezés Drávagárdony, Rinyaújlak, Somogyaracs és Zádor településekkel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!