Dílereket fogtak Csokonyavisontán

Dílereket fogtak Csokonyavisontán a rendőrök. Apát és fiát állították elő a Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói a megyei bevetési egységgel közösen.

A 40 éves férfi a rendőrök érkezése előtt vett át nagyobb mennyiségű marihuánát, melyet a nyomozás során beszerzett adatok alapján aztán 24 éves fiával közösen értékesített volna lakókörnyezetében, ahogy tették ezt a gyanú szerint az elfogásukat megelőző hónapokban is. A feltételezett terjesztőknél tartott házkutatáson a rendőrök további kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket találtak. A bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon visszaszerzése érdekében az egyenruhások több mint 200.000 forint, zömében kis címletű készpénzt, valamint ékszereket és egy személygépjárművet is lefoglaltak. A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Négy további kábítószer-fogyasztóval szemben szabadlábon hagyásuk mellett folyik a büntetőeljárás.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!