Csokonyavisontán tartják a kistérségi sportnapot júliusban

15. alkalommal szervezik meg a Kistérségi Sportnapot, ezúttal is a Csokonyavisontai Fürdő területén. Reiz Tamás, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerkesztőségünknek elmondta, az egész napos sporteseményen gyermeksport vetélkedőt, kispályás labdarúgó, férfi és női strandröplabda mérkőzéseket rendeznek.

Úszóverseny is lesz, amelyre 4 fős váltók nevezhetnek, de az egyéni indulókat is várják. Ezen kívül különleges versenyszámokra is sor kerül majd, mint a Virtus verseny, ahol szkanderben és csizmahajításban mérettetik meg magukat a versenyzők, de a hagyományos Olimpiai Stafétát is megrendezik, melyre 5 fős csapatok jelentkezését várják, ahol úszás, futás, dobás, súlyhordás és célba rúgás kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők. A nap folyamán 4 fős csapatok részére főzőversenyt, illetve 2-2 fő részére, sakk és asztaliteniszt versenyt rendeznek. A versenyekre a helyi önkormányzatoknál lehet jelentkezni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!