A csokonyavisontai nyaralók látogathatók, de csak a szabályok betartása mellett

Nem hozott ezen a hétvégén sem külön korlátozó intézkedést Csokonyavisonta polgármestere. Mint fogalmazott ezzel a döntésével elsősorban azoknak próbál segíteni, akik nyaraló tulajdonosként így ki tudnak szabadulni a városokból, el tudnak távolodni a nagyobb embertömegektől.
 

Harasztia Attila a település facebook oldalán tett közzé nyilvános levelet, melyben beszámol arról is, hogy a település továbbra is fegyelmezett és nyugodt, amire a következő hetekben is szükség lesz. Igazolt koronavírus fertőzött továbbra sincs a faluban, és a karanténok is lassan lejárnak.
A polgármester levelében köszönetet mondott azoknak, akik a mostani nehéz mindennapokban viselik a falu ellátásának terheit. Azt is kérte, hogy az anyák napi temetőlátogatásokat ne hétvégére időzítsék, hanem már hét közben vigyék ki a kegyeleti virágokat, hogy elkerülhető legyen a tömeges jelenlét szombat és vasárnap a temetőkben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!