Csokonyavisontai napok a 750 éves jubileumon

Több ezer főt csalogató rendezvénysorozattal ünnepelte 750 éves fennállását Csokonyavisonta. Az első írásos emlékek még Erdőcsokonya és Villavisonta néven említik a két településrészt.
 

Meghaladta a 3000 fős részvételt a szombat esti zárás, tudtuk meg a településvezetőtől. Harasztia Attila elmondta, a hagyományőrző, sport és kulturális programokat felvonultató két napos rendezvényre pl. 11 sztárvendéget hívtak. Ennek köszönhető, hogy soha ekkora vendégsereg nem fordult meg egyszerre a faluban. A helyiek mellett érkeztek a barcsi járás szinte minden településéről, valamint távolabbról is, pl. Pécsről, Zalaegerszegről, Szegedről. Kistamási pl. külön buszt indított. Igazáén nagyon sikeresnek könyvelhető el a 750 éves jubileumi rendezvénysorozat. Mindez hosszú előkészületeket jelent és jelentős összegű támogatást, hisz a település saját költségvetéséből ezt nem tudta volna megvalósítani. A Csokonyavisontai Napok a „ A helyi identitás erősítése a Dráva-mentén” ( TOP-5.3.1-16-SO1-2017-00011) project keretében valósult meg. Ennek köszönhető, hogy pl. egy komplett vidámparkot is felépítettek. Légvárral, gumiköteles ugrálóval, mászófallal, dodzsemmel, melyek nagy sikernek örvendettek. Szintén sokakat vonzott a látvány főzés. 450-en regisztráltak Budai Péter bemutatójára, ahol még tepsis burgonya, sertéspörkölt, fagylalt és limonádé is készült.
A legtöbb ember az esti záró-partira érkezett, mely fél hatkor kezdődött. Előtte Homonnay Zsolt volt a színpadon, majd Nótár Mary következett, aki már, mint Josh barátja lépett fel, majd következett a többi barát és maga Josh, aki igazi buli hangulatot énekelt össze a jelenlévőkkel. A napot utcabál zárta.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!