Csaknem az összes óvodás visszamegy az intézménybe Barcson

Barcs Város Óvodáinak mind a négy tagintézményébe szinte az összes óvodás visszatér hétfőn. Henéziné Balaskó Edit, Barcs Város Óvodáinak és Bölcsődéjének vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a pénteki összesített adatok alapján a beíratott óvodások 75 %-a visszatér hétfőn az óvodákba, kevés szülő élt annak lehetőségével, hogy otthon biztosítsa a továbbiakban gyermeke felügyeletét.

A zárás ideje alatt mindent előkészítettek a nyitáshoz, fertőtlenítették az intézményeket, nagytakarítást végeztek. Az eddigi szabályozások továbbra is fennállnak, a szülők nem léphetnek be az intézmény területére, az ajtóban a dajkák, óvodapedagógusok veszik és adják át a gyermekeket, a gyermekek testhőmérsékletét ugyanúgy mérik és továbbra is arra kérik a szülőket, hogy náthás, beteg gyermekeket ne vigyenek sem az óvodákba, sem pedig a bölcsődébe. Az intézményvezető kihangsúlyozta, mivel a kormányrendelet értelmében az óvodai zárva tartás április 19-ével megszűnik, így a gyermekiket otthon tartó szülők nem kérhetik csak az étkezés biztosítást, mivel távollétük hiányzásnak számít. A felső tagozatosak és a gimnazisták továbbra is, ahogy az elmúlt időszakban a gimnázium konyhájáról éthordóban vihetik el ebédjüket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!