Boróka karácsony - bemutatkoztak a picik

Az elmúlt évben arra gondolt a Boróka Táncegyüttes új vezetése, hogy szeretné megajándékozni a Barcson, Barcs környékén élőket egy adventi táncos programmal: műsorral, betlehemezéssel és táncházzal. A rendezvény olyan jól sikerült, hogy az idei évben is megrendezték.

Ebben azonban volt egy két csavar, egy-két meglepetés! pl. színpadi, önálló produkcióval mutatkozott be, a tavasszal verbuválódott utánpótlás csapat. Az első választásuk mezőföldi ugrós illetve eszközös táncokra esett, ebből egy kis kecske keresős, mesélős összeállítást sikerült elkészíteni. Kirch Zoltán együttes vezető azt mondta, úgy látja, a gyerekek szeretik csinálni, szívesen jönnek és reméli ez nem, hogy így marad, de egyre jobb lesz.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!