Bioetanol kutatás a gimnáziumban

A környezetvédelem, többek között a megújuló energiaforrások központi téma a középiskolákban. A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban pl. most a bioetanol előállítás kerül fókuszba.
 

Az előző évben egy pályázatnak köszönhetően a biodiesel előállítását kutatták barcsi gimnazisták, most a bioetanol előállítása kapja a főszerepet, melynek gyakorlati alkalmazása is egyre népszerűbb, hiszen az Európai Unió irányelvei között is szerepel. Eszerint 2020-ra a közlekedési ágazatban a megújuló energiaforrásoknak – köztük a bioüzemanyagoknak – legalább 10 százalékos részarányt kell képviselniük a felhasznált összes energiából. Ez az új benzin E10 néven került bevezetésre immár Magyarországon is. A 10% bioetanolt tartalmazó benzin azért is jelentős tényező, mert átlagosan 70%-os üvegházhatású gázkibocsátás (ÜHG) megtakarítást ér el a fosszilis motorbenzinhez képest. A diákok a bioetanol növényekből történő előállításával ismerkedhetnek meg részletesebben, tudtuk meg az igazgatónőtől. Csokor Réka azt is elmondta, hogy a program a tavalyi évben kezdett projekt folytatásának tekinthető, melyben a megújuló energiaforrások tanulmányozása a cél. Az igazgatónő hozzátette, a kutatáshoz pályázatot nyújtottak be az ősz folyamán a Nemzeti Tehetség Programhoz, „Megújuló energiaforrások és üzemanyagok a fenntarthatóság jegyében” címmel. A természettudományos programra, 1 300 000 Ft értékű támogatás áll az iskola rendelkezésére.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!