A beutazási könnyítések ellenére sem rohamozták meg a barcsi határátkelőt

Horvátország beutazási könnyítése ellenére sem rohamozták meg a barcsi határátkelőt április elseje után, de nőtt a határt átlépők száma – olvasható ki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünknek eljuttatott válaszából.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Unióban (EU) jóváhagyott antigén gyorstesztekkel, valamint oltási igazolással is be lehet lépni a szomszédos ország területére, és bizonyos feltételekkel a karanténkötelezettség is kiváltható. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint míg márciusban átlagosan 25 fő hagyta el Magyarországot egy-egy hétvégén Barcsnál, a lazítást követően, április 1-5. között ez a szám közel a háromszorosára duzzadt. Az elmúlt időszak márciusi forgalmát tekintve jelentős csökkenés állt be. Míg 2019-ben  majdnem 17 ezer volt a kilépő személyforgalom, tavaly már ennek a fele, idén pedig alig 4 ezren lépték át a határt az év harmadik hónapjában. Azt is megtudtuk, hogy a horvát lazítások nem módosítják a Magyarországra visszatérés szabályait, aki nem tartozik a kivételek közé, annak változatlanul 10 napot karanténban kell töltenie.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!