Bérmálás Barcson a megyés püspökkel

A bérmálás szentségét szolgáltatta ki vasárnap a barcsi római katolikus templomban az egy éve hivatalba lépett megyés püspök. Varga László elmondta, a bérmálkozók feladata az evangelizáció, hogy beszéljenek arról, amiben hisznek, az egyház és a kerület feladata pedig, megtartani a fiatalokat, és tanítvánnyá tenni őket.
 

Varga László püspök a bérmálás után úgy fogalmazott, „ Három nagy ünnepe van a kereszténységnek, a Karácsony Krisztus megtestesülésének, születésének az ünnepe, aztán halálának és feltámadásának az ünnepe a húsvét, és az egyház születésének ünnepe a Pünkösd. A bérmálás azért igazi nagy ünnep, mert egyrészt a kereszténységnek a folytatása, másrészt ez a mi személyes pünkösdünk, amikor, ki-ki találkozhat a szentlélek ajándékaival azáltal, hogy befogadja és együttműködik vele .”

Ahhoz azonban, hogy felnőtt tanítvánnyá, tanúságtevővé változzanak, tapasztalatokra van szükség. Tapasztalat arról, hogy amit tanultak a hittanon, amit az evangéliumokból olvastak, az tényleg úgy van, az valóban élet és nem elmélet. A püspök reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan felnőtt keresztények körülöttük, közöttük, akik erről példát adnak nekik és aztán ez megfertőzi őket.  Nem csak hitüket vallják meg a későbbiekben, de az irgalmasságot is gyakorolják majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!